A 11. század végén Nyugat-Európában új szerzetesrendek jöttek létre. Az alapítók a bencések közül váltak ki és Nursiai Szent Benedek Regulájának szigorú megtartásához tértek vissza. Az új szerzetesrend a nevét első apátságáról, a franciaországi Cisterciumról (franciául: Cîteaux) kapta. Első vezetőjük Molesme-i Szent Róbert volt, aki 21 társával közösen alapította meg az „Új Monostort”. A rend szabályzatát a Szeretet Okmányának nevezték, melyet 1119-ben hagyott jóvá a pápa. Ebben az időszakban újabb ciszterci apátságok jöttek létre: 1113-ban La Ferté, 1114-ben Pontigny, 1115-ben pedig a clairvaux-i monostor és Morimond.

A rendnek 1145-re már több mint 350 kolostora volt, és a század második felére az egyik legnagyobb hatású közösség volt a keresztény Európában. E virágzás után a 14. század változást hozott, ekkor a már több mint 1750 kolostort fenntartó ciszterci közösség hanyatlani kezdett. A középkor kései szakasza már nem kedvezett a fehér barátok szerzetesi életeszményének. A százéves háború idején felgyorsult a rend kolostorainak elszigetelődése Cîteaux-tól. Azoknak a királyoknak és előkelőknek az utódai, akik egykor a ciszterci kolostorok alapításával tűntek ki, most kegyúri jogaikra hivatkozva sorra csorbítgatták a szerzetesek birtokait. A rend tekintélye nem volt már elegendő, hogy házait megkíméljék a német és itáliai belháborúk. A tomboló pestis tovább csökkentette a szerzetesek számát: a járvány jóval nagyobb arányban szedte áldozatait a kolostorok falain belül, mint azokon kívül.